
November 11-én pénteken tartottuk Márton-napi programunkat.
Hagyomány nálunk, hogy ilyenkor intézményünk óvodásai adnak műsort az alsó tagozatos tanulóinknak. Igyekszünk úgy szervezni a nagyobb eseményeket, hogy a gyerekek kellemes várakozással éljék meg a közelgő ünnepeket. Maguk az ünnepségek gyermekek számára az ünnepi előkészületekkel kezdődnek. Megismerkednek meg a gyermekek az ünnep lényegével, a hozzá kapcsolódó szokásokkal, hagyományokkal, ekkor készítik közösen a kis lámpásokat is.
Ebédre Márton-napi finomságokat kaptunk, hiszen a régvolt időkben is ezen a napon rendszeresek voltak a lakomák, bálok, vásárok. Érdekesség, hogy a "püspökfalat" kifejezés is innen indult, ugyanis szokás volt a liba hátsó részéből ajándékozni a papoknak.
Ovisaink délután már a szüleikkel közösen vettek részt a Márton-napi fáklyás felvonuláson, hirdetve a világon megjelenő jó cselekedeteket.

