Halloween partynkat idén október 24-én csütörtökön tartottuk meg.
A gyerekek már reggel jelmezben érkeztek az iskolába. A program megnyitása után jelmezbemutató volt, majd mindenki megtekintett egy rövid filmet, mely Winnie-ről a boszorkányról szólt, aki fekete kastélyában, fekete bútorok között él természetesen a fekete macskájával. A film után az osztályoknak el kellett készíteni Winnie házát. Kicsit nehezítette a feladatot, hogy kötelező elemeknek kellett szerepelni az alkotásban: Winnienek és a macskájának Wilburnak is. Természetesen mindenki nagyon igyekezett, hiszen ezeket a kész remekműveket később a zsűri tagjai véleményezték, ahogyan a jelmezeket is. Ebéd után több játékos vetélkedőt, versenyt is hirdettünk, melyeken a gyerekek pecséteket gyűjthettek, amiket később cukorkára tudtak beváltani. Köszönjük szépen a szülőknek a rengeteg finomságot, sütiket, gyümölcsöket és a kifaragott szebbnél-szebb tököket.
Első tanítási nap: 2024. szeptember 2. kedd 8.30 óra
Szülő értekezlet: Óvoda: 2024. augusztus 26-án (hétfőn) 15:30 szülői értekezlet és ismerkedő délután az Óvoda utcában, melyre szeretettel várjuk a szülőket a gyermekükkel együtt.
1. évfolyam: 2024. augusztus 29-én (csütörtök) 16.30 Óvoda utcainagyterem
Tanévnyitó: 2024. augusztus 30-án (pénteken) 17.00 órakor Summer-Ending Nyárbúcsúztató Tanévnyitót tartunk a Koppány utcai épület udvarán. Színes programokkal várjuk a családokat, melyen hagyományaink szerint a leendő kis elsősöket végzős diákjaink kísérik a megnyitóra.
A Comenius Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Iskola a TÁMOP-6.1.2.A-14/2-2014-0165 pályázaton 9.400.000 Ft-ot támogatási összeget nyert az "Egészségtudatos diákokért- a székesfehérvári Comeniusban" program megvalósítására.
Erasmus+
A Comenius Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Iskola az Erasmus+, Rövid futamidejű mobilitási projektek a köznevelési szektorban (KA122-SCH) pályázatán 1735 Euro támogatási összeget nyert az Az óvodai körhinta – Óvodáskorú gyermekek angol nyelvű oktatása projektmegvalósítására.