Comenius

Éremeső a Comeniusban!

Éremeső a Comeniusban!

Hétvégén több megyei szintű versenyt is rendeztek városunkban és a megyében, melyeken iskolánk tanulói is szép számban vettek részt.



A XIII. KID Rock and Roll karácsonyi gála akrobatikus rock and roll táncversenyen Kuhinkó Flóra 2. osztályos tanulónk arany minősítést kapott mint egyéniben, mind csapatban.

Gratulálunk Flóra! Nagyon büszkék vagyunk rád!

Ugyanezen a megmérettetésen kis elsőseink - Szabó Vanessza, Nagy Fruzsina, Vágó Vica, Kovács Lejla és Pletser Elizabet ezüst minősítést kaptak.  Nagyon büszkék vagyunk rájuk, hiszen szeptemberben ismerkedtek meg ezzel a sportággal.

Szombaton Martonvásáron a Pammer Endre Emlékversenyen indult Kuhinkó Brúnó első osztályos kisdiákunk, ahol a rendezvény díszvendége Csom István olimpiai bajnok, nemzetközi nagymester volt. Brúnó az utolsó játszma után holtversenyben állt az élen a kezdők között, így kellett játszania egy hetedik, mindent eldöntő játszmát is, ahol ő került ki győztesként. Nagy örömére az olimpiai bajnok a legjobbaknak - így Brúnónak is - szimultán bemutatót és tanácsokat is adott. Óriási élményt adva mindenkinek.

Bízunk benne, hogy Brúnóé lesz az év legjobb kezdő sakkozója cím Fejér megyében!

ÉTKEZÉS

MENÜ

2023. szeptember 4-30.

Rendelés módja: péntekenként az osztáytanítóval ebédidőben vagy 13:00-16:00 között az Óvoda utcai portán, vagy online péntek 16:00 óráig.
A menza befizetése a kiküldött számla alapján történik.

Hiányzás, betegség esetén a szülő 8:30-ig tudja lemondani az Óvoda utcai portán (22/312-166 telefonszámon) a napi vagy a távolléttel érintett időszakra szóló étkezést, étkezéseket.

Eseménynaptár

< 2024 Április >

H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     

Pályázat

A Comenius Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Iskola a TÁMOP-6.1.2.A-14/2-2014-0165 pályázaton 9.400.000 Ft-ot támogatási összeget nyert az "Egészségtudatos diákokért- a székesfehérvári Comeniusban" program megvalósítására.

Fel